Van egyáltalán olyan, hogy „tavalyi fényvédő”?

Bár az arcon és a fedetlen testrészeken elvileg egész évben kellene fényvédőt használni, ezt a lépést nagyon sokan kihagyják a reggeli bőrápolási rutinból. Pedig az arcunkat télen is ugyanúgy éri a káros UV sugárzás, tavasszal pedig amint lekerül rólunk a kabát és a kardigán, szabad dekoltázzsal szaladgáltunk és a karunkat is közvetlenül éri a nap. A bőrgyógyászok szerint ezért a „tavalyi fényvédő” fogalom nem is létezik, hiszen legalább az arcot folyamatosan kellene védeni télen is. Könnyen elképzelhető azonban, hogy valaki inkább fényvédővel ellátott arckrémet használ és amikor beüt a tavasz és először rövid ujjúra vetkőzik, tanakodva áll a fürdőszobában, hogy az a fél flakon nyári fényvédő vajon még felhasználható -e?

 

Honnan tudhatod, hogy használható -e még a tavaly kibontott flakonod?

Természetesen először ellenőrizd, hogy még a szavatossági időn belül vagy -e. Jó eséllyel igen, ha előző évben vetted. Ezután vizsgáld meg az állagát és az illatát. Ha úgy érzed, hogy valamelyik egy kicsit is eltér a megszokottól, akkor inkább dobd ki, nem érdemes rizikót vállalnod, hiszen így nem fogja tudni az elvárt védelmet biztosítani a bőrödnek.

 

Meg tud egyáltalán romlani egy fényvédő?

Nagyon is! A kémiai és a fizikai fényvédők is el tudnak romlani, aminek köszönhetően először az állaguk változik meg. Lehet, hogy ettől az összetétele még kezdetben nem módosul, azonban ha túl folyós lesz vagy kicsapódnak belőle a hatóanyagok, nem tudod már ugyanolyan hatékonysággal felvinni és eloszlatni a bőrödre.

Vigyázz, mert akár nyáron is tönkre mehet a naptejed, ha nem megfelelően tárolod! Ha bent felejted a kocsiban vagy nagyon sokat teszed ki erős napsütésnek a vízparton, ugyanúgy megváltozhat a minősége.

Az idő előtti bőröregedés legfőbb oka a fényvédelem hiánya

Az erős napsütés a bőrünkben található elasztinsejteket intenzíven pusztítja, aminek hatására a bőr megereszkedik és elveszíti természetes rugalmasságát. Pedig nagyon kellene óvnunk a testünk elasztinkészletét, hiszen a kollagén mellett az elasztin az a fehérje, amely segít megőrizni a bőrünk feszességét és fiatalosságát.

Szerencsére szervezetünk egyre csökkenő elasztinkészletét ma már akár szájon át is tudjuk pótolni, ha peptidként fogyasztjuk étrend-kiegészítő formájában. A Collagen Cocktail szépségital egyik fő hatóanyaga is az elasztin, mely a folyékony kollagén, a hialuronsav, a cink, a biotin, az A- és a C-vitamin mellett nagymértékben segít a bőrnek megőrizni a természetes feszességét!

 

 

0