A legjobb bőrfiatalító

A kor előrehaladtával életmódunk egyre inkább nyomot hagy külsőnkön is. Az apróbb ráncok, a szárazabb bőr mind az idő múlásának figyelmeztető jelei. A különböző fiatalító kozmetikai beavatkozások és arcápolók mellett azonban gyakran elfelejtkezünk arról, hogy már egy kis odafigyeléssel is sokat tehetnénk azért, hogy bőrünk üdeségét megőrizzük. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztás.

 

Éltető és szépítő elem

 

Ahhoz, hogy jobban megértsük a rendszeres folyadékfogyasztás jelentőségét, először is tudnunk kell, hogy testünk közel 70 százaléka víz.

Egy nap folyamán a lélegzettel, izzadás során és a vizelettel is jelentős mennyiségű –2-3 liter- folyadékot veszítünk. Különösen nyári melegben, ha a vízvesztés nagy, de az utánpótlás elmarad, a vér és a többi szövet víztartalma csökken. A nagyfokú vízvesztés komoly egészségi problémákat okozhat, de a folyadékpótlás elmulasztását akkor is megérzi szervezetünk, ha súlyosabb tünetek nem jelentkeznek.

 

Hidratálás kívül-belül

 

Bőrünk fiatalos kinézetét a kollagén rostok biztosítják. Ahhoz, hogy bőrünket feszes, fiatalos külsejűvé tegyék, nedvességre van szükségük. A kor előrehaladtával a kollagén termelés természetes módon csökken, mely ráncok megjelenéséhez vezet. Nem mindegy azonban, hogy ez mennyi idő alatt, illetve milyen mértékben következik be. A bőrfiatalító krémek egyik fontos tulajdonsága, hogy nem csak hidratálják a bőrt, de a kollagén termelést is serkentik.

Ahhoz, hogy a krémek hatékonyságukat maximálisan kifejthessék elengedhetetlenül fontos, hogy az elvesztett nedvesség pótlásáról belsőleg is gondoskodjunk, megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásával.

Mit igyunk?

A felnőttek többsége a napot egy csésze kávéval indítja. A koffein nem csak élénkít, de az anyagcsere fokozása által vízhajtó tulajdonsággal is rendelkezik. A rendszeresen kávézók számára tehát még lényegesebb, hogy sok folyadékot fogyasszanak. A cukrozott üdítők sem jelentenek jó megoldást, hiszen valójában csak tovább fokozzák a szomjúságérzetet.

A legjobb választást természetesen az ásványvíz jelenti, mely nem csak kiváltó szomjoltó, de a benne található összetevők segítségével az ásványi anyagok pótlásáról is gondoskodhatunk.

Ha reggel mégsem ezzel szeretnénk indítani a napot, jó választás lehet egy pohár frissen facsart gyümölcslé, vagy antioxidánsokban gazdag zöldtea elfogyasztása.

Napközben fogyasszunk ásványvizet, az ebédet pedig egy tányér levessel kezdjük. Két étkezés közt magas nedvességtartalmú gyümölcsök fogyasztásával is pótolhatjuk az elvesztett nedvességet. A nyári időszakban bőségesen válogathatunk, ízlésünknek megfelelően gyümölcssalátát vagy turmixot is készíthetünk. A nedvesség pótlására elsősorban magas víztartalmú gyümölcsöket és zöldségeket válasszunk. Ez okból fogyasszunk rendszeresen epret, sárga- és görögdinnyét, almát, áfonyát. A zöldségek közül különösen magas víztartalmú a saláta, a sárgarépa és a spenót. A folyadék fogyasztásba nem számítjuk bele a kávé és az alkohol fogyasztását, sőt, tekintve, hogy mindkettő nemhogy hidratálna, de vizet von el a szervezetbe, a nagy kávéfogyasztók dupla mennyiségű víz fogyasztását kell, hogy beiktassák a mindennapjaikba! 

A vízivás igazán könnyű módja annak, hogy javíts hajad, körmöd és bőröd állapotán. A hidratáltság ugyanis megoldást biztosít a leggyakoribb szépségproblémákra, mint a gyenge körmök, a töredezett haj és a száraz bőr.

A víz hatására a bőröd sokkal egészségesebbnek néz ki, a ráncok száma és láthatósága pedig csökken. Hogy hogyan? A víz felpumpálja a bőrt, feltölti a sejteket, így a ráncok kevésbé lesznek látványosak. A kollagéntermeléshez vízre van szükség, méghozzá nagy mennyiségűre, a kollagén pedig kulcsszó, ha fiatal, egészséges bőrről beszélünk. Ha a bőr megfelelően hidratált, kevésbé valószínű, hogy megtörik, kirepedezik, ezáltal pedig még a baktériumokkal szemben is jóval ellenállóbb.

Cikkünkből tehát kiderül, hogy a legjobb természetes bőrfiatalító maga a víz, de ha te is a természetes megoldások híve vagy, a napi javasolt vízfogyasztáson túl vesd be a Collagen Cocktail szuperkoncentrátumot, mely a kollagén- hialuronsav- elasztin mesterhármas mellett C vitamint és további értékes vitaminokat tartalmaz. Bőröd garatnáltan imádni fogja!

0

Cím hozzáadása